Miután az igen hosszadalmas buszpályaudvari ellenőrzésen átestünk, rögtön egy kihívással kellett szemben találnunk magunkat: el kellett jutnunk a szállásunkhoz, ami központi helyen, a Kármel Piacnál volt. Végül nagy nehezen megtudtuk, hogy amolyan kaukázusi dezsavüként egy mikrobusszal tudunk bejutni, aminek a sofőrjéhez menet közben kellett a többi utason keresztül előre adnunk a viteldíjat. Nem kevés lepukkant környéken vezetett át az utunk. A nevezett Piac környékén azonban nagyon kellemes, engem Berlin Prenzlauer Bergjére (1. kép) emlékeztető utcákat találtunk, és már itt belebotlottunk abba az építészeti jelenségbe, amiért Tel-Avivot felvették az UNESCO világörökségi listájára: a Bauhaus-házakba (2. kép).
Ezt a stílust, amit nyugodtan nevezhetünk mozgalomnak is, itt Magyarországon, a gimi(k)ben nekünk elfelejtették a 20. század történelmével együtt tanítani, a rajzóra komolytalanságába meg nem fért bele. Röviden annyit óla, hogy 1) nekem nagyon tetszik, ez a legfontosabb :-), 2) A művészet és ipar, a művészet és technika közötti szakadékot kívánta áthidalni. Egyszerre küzdött a művészet eszméjének fenntartásáért és a művészet korszerű eszközeinek a megtalálásáért. A formaképzés problémáit új módszerrel közelítette meg, felismerte, hogy a formálás, az anyagok, alakítási módok, lehetőségek és a funkció, a rendeltetés követelményeinek megismeréséből, feltárásából fakad. (Köszönöm, Wikipédia!)
Más dolgok mellett ez a város híres még konyhaművészetéről, remek ételeiről, elsősorban a shakshukáról, ami tojással és kaliforniai paprikával megbolondított lecsó. De vannak itt diszkók és jó strandok is, kristálytiszta vízzel.
Így miután elfoglaltuk kényelmes, de ár-érték arányát tekintve nem a legjobb Airbnb-szállásunkat, belevetettük magunkat a kulináriába. Tehettük, hiszen itt még voltak nyitva helyek a shabbat ellenére is, így például az Agadir nevű hamburgerező (3. kép), ahol a kiváló miniburgerek (húsos és vega változatban is kérhető, de ez Izraelben, a vegetáriánusok és vegánok paradicsomában persze nem meglepő) mellé szuper helyi sört ittunk, majd gyalog elindultunk az "óvárosba", Jaffába (4-5. kép). Érdekes egyébként, mert a város központja, a fontos középületek, szállodák, bulinegyedek, stb. nem Jaffa körül helyezkednek el, mint egy "normális" városban, hanem attól északra. Tehát mi először nyugatnak, aztán délnek kellett induljunk, hogy sétálhassunk ott. Ez meg is történt, nem túl nagy ez a városrész: egy keresztény monostor, egy zsinagóga és egy mecset is található itt. A tenger pedig morajlik. Tökéletes.
***
Szombaton két dolgot lehetetlen volt tenni: kijutni vonattal a reptérre este (az első vonat, 20:40-kor indult), ezért 57 dollárért kellett online taxit rendelnünk, valamint elfogyasztani egy jó tel-avivi brunchot (ez bakancslistán volt, merthogy ez az egész napos reggeli fővárosa is), mert vagy zárva voltak az erre alkalmas helyek, vagy pedig előjegyzés alapján lehetett csak beülni a Rotschild Boulevardon és közvetlen környékén (6-9. kép), úgyhogy egy jó shakshukáért Jaffáig kellett menni. De ott is egészen kiváló volt (10. kép) ez a Budapesten általam igencsak gyakran fogyasztott, vaslábasban tálalt étek: kevéske hummuszt és salátát adtak mellé, az itallapról pedig a meleg cidert választottunk és nagyon nem bántuk meg. Nem volt szénsavas, de nagyon finom almaíze volt, s nem volt édes.
Jaffai és tengerparti barangolásunkat (11-15. kép) erős napsütésben, korzózó helyiek között folytattuk, többször megállva. Páran már fürödtek a minden bizonnyal hideg vízben.
Gyalog mentünk be (16-21. kép) sok széles utcán és a Rabin téren át a Szépművészeti Múzeumig (22-25. kép), amire sajnos kevés volt a másfél óra. Ide tehát majd vissza kell mennem egyszer, kétszer ennyi időt hagyva a művészetnek. Meglehetősen gazdag a képek gyűjteménye, a németalföldi festőktől Moholy-Nagy Lászlóig igazán változatos és időszakos kiállításnak is helyt ad, ezúttal egy posztmodern izraeli festőnőének.
Innen egyenesen a repülőtérre mentünk. A taxisunk a 3-as terminálhoz vitt, ahonnan negyed órát kellett buszoznunk az 1-es terminálhoz (úgy tűnt, mintha az ország másik felében lenne). Először is kikérdezés (én két kérdéssel megúsztam: mikor érkeztem az országba és hogyan jöttem ki a reptérre, másokat viszont alaposan meginterjúvoltak), aztán az útlevelünkre ragasztottak egy vonalkódot. Ezután biometrikus útlevél-ellenőrzés (felülethez fényképes oldalt odatart, kamerába belenéz, kilépő vízumlapocska nyomtat), aztán jöhet a szalag. Övet, értékeket, mobilt tálcára kipakol, szalagra fel, aztán egyszer csak fiatal őr jön, átterel cuccokkal együtt egy másik szalaghoz, aminek az elejéhez hosszú asztalok vannak tolva. Csomag és ruha asztalra tesz, várakozás. Őr jön, kipakoltat újra, csomag, fotóstáska, zsebek üresek kell legyenek. Nyeles vattakorongnak tudnám nevezni az eszközt, akivel MINDENT, amit maga előtt lát, alaposan áttörölget. Múlnak a percek. Végre abbahagyják. Egyébként egyáltalán nem bunkók, viszont határozottak. Végre tehetünk mindent a szalagra. Átjutunk. Nincs semmi idő duty free-zni, de ez nem baj, mert izraeli termékek közül csak bort lehet kapni. Svájci Toblerone meg skót whiskey, na az van dögivel. Érthetetlen. Szóval, már lehet is menni a repülőhöz. Útlevelet, beszállókártyát megnézik, vonalkódot lecsipogják. Megint buszozás, de most már csak röviden. Felszállunk, éjjel negyed 2-kor landolunk Ferihegyen.
Összefoglalás. Izrael nem egy olyan hely, ahol tudnék élni. Nem egy olyan hely, ahová bármikor visszamennék, bár kétszer még biztosan vissza fogok, mert ez az 5 nap nyilván csak egy bemelegítés lehetett (viszont az elhatározás, hogy a januári szülinapomat meleg helyen ünnepeljem, idén is teljesült). Nem egy kifejezetten szép hely. Viszont az élő történelem és az organikusan kialakult, nem erőltetett sokszínűség miatt elmondhatom, hogy - eddig - a legkülönlegesebb hely, ahol jártam. Ezt leghátborzongatóbban a második jeruzsálemi esténken éreztem, mikor a zsidó negyedben való járkálás során az utunk akaratlanul is a Siratófalhoz vitt.
A téren katonák gyülekeznek valamilyen ünnepség (kitüntetések átadása? nem vártuk meg). Sok civil érkezik a térre, többek között egy 19-20 éves forma fiú, aki idős nagyszüleit kíséri. Jobb kezében nagymamája kezét fogja, balján pedig karabély lóg. Mellettünk két katona, szintén fegyverrel. Várakozunk, hogy mi lesz itt. A Siratófalnál, a háttérben folyik az imádkozás, jönnek mennek a kalapos vagy kipás férfiak, csakúgy mint a tőlük paravánnal elválasztott nők. És egyszer csak felhangzik a müezzin éneke, nagy hangszórókból, az al-Aksza mecset minaretjéből és Kelet-Jeruzsálemben a többi minaret kórusban-kánonban visszhangozza. A mellettünk álló kiskatonák pedig elővesznek egy pizzás dobozt és gépfegyverrel az oldalukon jóízűen falni kezdik a szeleteket.
***
Most jönne az, hogy felsoroljam, hogy miket kóstoltam ebben a híresen jó konyhájú országban, ehelyett azonban idemásolom ezt a linket, ahol 13 szuper étel van nevesítve. Ebből 6-ot próbáltam ki, a maradék 7 a következő látogatásra fog maradni: http://izraelinfo.com/2016/09/15/13-etel-amit-muszaj-megkostolnod-ha-izraelben-jarsz/
***
És akkor a végére egy kis mi mennyi:
KÖZLEKEDÉS:
Tel-Aviv reptér - Haifa vonat: 35,5 sékel
buszjegy Haifán belül: 5 sékel
Haifa - Názáret buszjegy: 16 sékel
Názáret - Afula buszjegy: 10 sékel
Afula - Jeruzsálem buszjegy: 34 sékel
jeruzsálemi villamosjegy: 6 sékel
buszjegy Tel-Avivon belül: 16 sékel
taxi a reptérre: 114,5 sékel
EGYEBEK:
dobozos kóla: 7,5 sékel
jégkása: 6 sékel
falafel pitában, buszpályaudvari büfésnél: 25 sékel
frissen facsart narancs/grépfrút/gránátalma leve, 3 deciliter: 10, 15 vagy 20 sékel (helyfüggő)
egyfogásos ebéd itallal: 70-80 sékel
Tower of David belépő: 40 sékel
Pater Noster belépő: 5 sékel
Szépművészeti Múzeum belépő: 50 sékel
