Minden évben legalább két új ország, mármint két olyan, ahol még nem jártam - ez a cél már régóta, s bár Finnország nem volt éppen az első két helyen, sőt az első négyen sem (Dél-Korea, Szingapúr, Japán és Irán tanyáznak ott), ősszel szembejött egy olcsó retúr repjegy Tamperébe. Igaz, csak a téli hónapok mondhatók olcsónak oda a Ryanair jó kis kényelmetlen járatával, de gondoltam, legalább kipróbálhatom a szauna után jeges tóba mártózás szokását - és ez meg is történt. Négyen csatlakoztak is hozzám, így ez most nem egy magányos út volt, bár utóbbival köztudottan semmi problémám, sőt!... Emellett - elsősorban munka miatt - jártam Helsinkiben, valamint babalátogatás apropóján Tallinnban is, amiről a következő részben lesz szó. Mivel a gasztronómiai élményekről külön cikk kerül a Borsmentára, ezért ez, a két finn helyszínről készült poszt a látnivalókról szól, kronologikusan. Kezdjük!

Tampere (szerda este, csütörtök egész nap, vasárnap délután)

Elővárosaival együtt 330 ezer fős nagyváros, az azonos nevű, ám lakosságszámát tekintve nem sokkal nagyobb régió székhelye, Helsinki és Espoo után a 3. legnagyobb finn város. Intercityvel 2 órán belül érhető el a fővárostól. Fekvése érdekes, mert két tó közé ékelődik a város és a vizek között 18 méter szintkülönbség van. A vízesést "megszelídítették", erőművet telepítettek rá. Gyakorlatilag a katedrális mellett, sőt előtt ez a fő nevezetesség. Ki is világítják, ahogy sok más egyéb ipari műemlék is díszkivilágításban úszik esténként, s persze pestiesen szólva "ki van pattintva", láthatólag fontos a megőrzésük és hasznosításuk itt és másutt is.

A vasútállomás, jobbra egy magasház

Miután a reptérről a shuttle busszal érkezve megérkezünk a Bauhaus stílusú vasútállomáshoz és elindulunk a főutcán nyugat felé, nagyjából a főutca felénél találjuk a városmagot: balra messzebb stadionok és gyárépületek, szemben velünk a szecessziós színház mellette pedig az Ótemplom (1824, evangélikus, empire stílusú), s tőle egy bizonyos sugarú kört leírva remek szecessziós házak, jobbra pedig az erőmű a vízeséssel. A színek pedig olyan izgalmas összhangot alkotnak, különösen, ha fehér hó borítja a gyepet, amit rögtön kedvünk támad megörökíteni. 

A főutcától jobbra: kémények és a zsilip a vízeséssel

Kicsit messzebbről nézve a városmag: az előbbi kémények és a színház

A színház a másik oldalról, hókotróval és hószállítókkal (!)

Egy szépséges épület a városmagban

Nappali fényben mindez más, de az ipari múlt a tisztaság és az ízlés miatt nem nyomasztó, sőt. 

Első megállónk nagy sétánk alkalmával a központtól keletre, a vasútállomásnál is egy kissé messzebb található katedrális. Ez szintén a 16 evangélikus templom egyike, finn nemzeti romantikus stílusban épült a XX. század elején (nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mennyire hasonlít ez a stílus Kós Károlyéra, azonnal Zebegény ugrik be, ha megpillantja az ember). Az oltárkép igencsak modern feltámadás-jelenetet ábrázol, a karzaton körbefutó freskók meztelen gyűjtögető kisfiúkat, ami a 12 apostolt jeleníti meg, a mennyezeti kígyó pedig a bűnt.

Nagyon szép festett üvegablakai és nagy orgonája is van a templomnak. Az esztétikai élményhez hozzátett, hogy amikor ott voltunk, egy kamarazenekar próbált. 

Ezután a(z egyik) tó partjára igyekeztünka kortárs művészeti múzeumba, amelynek nincs állandó gyűjteménye. kiki Smith amerikai művésznek volt éppen kiállítása. Humanizmus, állatbarátság, természettisztelet árad minden művéből, legyen az grafika, szobor vagy épp szőttes. 

Kiki Smith ember és állat kapcsolatát boncolgató óriásgrafikája és szobra

Ezután megmásztuk a kilátótornyot, melynek tetején egy étterem kb. 1 óra alatt körbefordul és nagyon messze el lehet látni. 1970-71-ben épült, 168 méter magas, környezetében nagy vidámpark és kisebb hajókikötő található.

A kilátótorony a vidámparkkal

Téli álmot alvó hajók

A város a torony étterméből

Tamperei napunk fénypontja következett ekkor: a szaunázás. Méghozzá egy közszaunában, ahol grilleztek is a  helyiek. Virslit és paradicsomot. Kabinok nélküli, kicsi öltözőben vetkőztünk le (koedukált szauna volt, szóval nem pucérra), s aztán 7 euróért korlátlanul élvezhettük a 80-100 fokot egy 5 méter hosszú, 3 "szintes" helyiségben. 6 kört mentünk, s az első 5 után a csapatunk többsége alkalmazkodott a helyiek szokásához: a tóba fúrt lékben állig mártóztunk. A mártózás tényleg szó szerint veendő, hiszen kb. 5 másodpercet bír a magyar ember a plusz 1 fokos vízben, aztán a lába térdtől lefelé sajogni kezd és menekül vissza a forróságba, hogy felmelegítse. Sok finn kötött sapkában ült a pokolban egyébként és állandó volt a körforgás, ha megüresedett egy hely, mindig volt, aki odaüljön (és az alatta ülőre csöpögtesse izzadságát, brrr! - na de ezt az autentikus érzést mentünk megtapasztalni, úgyhogy nem panaszkodom).

Balra látszik a tóba vájt lék és egy épp onnan távozó szaunázó ember

Forgalom

Már csak a finom vacsora volt hátra, ahol a Tyllikka nevű, színházi étterem volta ellenére félhomályos, szóval nem túl csalogató, de tiszta helyre ültünk be. A pincér habókos volt, az itallap unalmas, az ételek viszont finomak!

Szerda este, az országba érkezésünk után és vasárnap délután, az onnan való távozásunk előtt arra volt idő, hogy a Napoli nevű helyi pizzériában étkezzünk. Nem számítottam jóra, de nagyon kellemesen csalódtam. Bővebben a piros kockás abroszos egységről a Borsmentán!

Finlandia pizza a Napoliban: rénszarvashús, rénszarvassonka és Finlandia vodka

Helsinki (péntek egész nap, vasárnap délelőtt)

A péntek délelőttünk a Tamperéből Helsinkibe (630 ezer lakos) való eljutással telt, tiszta és csendes vonattal. Ezután én a magyar nagykövetség munkatársával dolgozni mentem, s amikor végeztünk, az irányt a Helsinki Lepárló Üzembe vettem, mely egy évszázaddal később nyílt meg, mint a legutolsó lepárló. Egy szórakoztató funkciót kapott volt gyártelep része, ami két kicsi helyiségből áll, fölötte étterem. Vezetést tartott nekünk az egyik kedves alkalmazott lány, de a vezetést követő kóstolót sajnos ki kellett hagynunk, bár benne volt az árban. Sietnünk kellett ugyanis, hogy elérjük a kompunkat Tallinnba. Amíg én dolgoztam, a többiek felfedezték kicsit a belvárost és a halpiacon fantasztikus ételeket fogyasztottak. Mikor vasárnap visszatértünk Tallinnból, sajnos a halpiac zárva volt, így ezt a kulináris élményt legközelebb pótolnom kell.

Egy gyártelep helyén van az a komplexum, ahol a kémény melletti kicsi épületben a lepárló működik

A lepárlás helye, a kis asztalon a szortimenttel

Vasárnap két épület fért bele az időmbe: a "kötelező" katedrális és az új Nemzeti Könyvtár, a parlamenttel szemben, a pályaudvartól 5 perc sétára. Míg előbbi a maga puritánságával és kívül hófehér méltóságával lopja be magát az ember szívébe, utóbbi teljesen lenyűgözi: 2018 decemberében adták át, a bérelhető helyiségeket kivéve az egész szabadon bejárható, van itt sok egyéb mellett 3D nyomtató, játszósarok, kantin és kilátás. Igazi Tudás palotája, ahol a skandináv minimalizmus, a funkcionalitás, a természetesség (sok faanyag sok formában) és az építészeti progresszió alkot sehol máshol nem tapasztalható tökéletes harmóniát. A teret pedig, ahol áll, most kezdik fejleszteni, egy nagy játszótér biztosan helyet kap majd ott. (De beszéljenek majd a képek majd a következő, Tallinnról szóló bejegyzés végén!)

Az első finnországi látogatás összességében nagyon sikeres volt. A csapat összeszedett és összetartó volt, bár rengeteget gyalogoltunk (Tamperében pl. 18 kilométert) és sokszor kiütközött rajtunk a fáradság, az állandó koncentráció az elesést elkerülendő (Tamperében és Tallinnban a járdákat egyáltalán nem takarítják, 10 centis jég van mindenütt, Helsinkiben picivel jobb a helyzet) és a 6 órát nem vagy alig meghaladó alvás. Blogom már-már közhelyszámba menő fordulata következik: A VISSZATÉRÉSNEK CSAK AZ IDŐPONTJA KÉRDÉS.