Igazából amióta fapados jár Tel-Avivba és Eliatba, tervezgettem, hogy ellátogatok Izraelbe. Aztán pár ismerőstől hallottam, hogy mennyire jól érezte magát ott, úgyhogy idén októberben végül megszületett a döntés, hogy a 35. születésnapomat ott ünneplem. (A legelső terv az volt, hogy Eilatba repülök rögtön karácsony másnapján és a szilveszter éjszakát a gyertyákkal kivilágított Petra romvárosában töltöm, de ez nem jött össze, már csak a repülőjegy magas ára miatt sem.) A retúr repülőjegy 14 ezer Ft volt január közepére, az úticél Tel-Aviv, kísérőm pedig egy sokat utazó magyar-német szakot végzett fiatal hölgy volt, aki 2015 őszén már járt Izraelben, így volt némi helyismerete és már a repülőgépen türelemtréninget tartott nekem. Azt persze tudtam, hogy nem Svájcba megyek és máig előttem van az, amit a Popper Péter pszichológus szaktekintéllyel készített interjúkötetben idéz egyik jeruzsálemi tanártásától Popper: "Ez nem Nyugat. Ez egy nyugati mázzal leöntött Kelet." Az idézet nem biztos, hogy pontos, de kiindulópontként szolgált számomra. A repülőn szinte végig aludtam, talán egyszer ébredtem fel, és nem tudom, hogy pontosan mi felett repültünk el, de szép volt (1. kép).

***

Repülőgépünk kora reggel indult. Az időeltolódás 1 óra. Körülbelül 10 órakor szabadulunk a rettentő hosszú parkolási hely és terminálépület közti buszozás után. Tényleg, ennyit soha nem buszoztam még reptéren belül. okát nem is sejtem. A terminálban hosszú ellenőrzésre számítottam. Ehelyett azonban csak unott középkorú alkalmazottak ücsörögtek a kis kalitkájukban, útlevél átad, beszállókártya átad, leolvas. Belépő vízum kiad és E N N Y I. Már mehetünk is a vonathoz. Vasútvonalból igazán nincs sok az országban, de ez a vonal egyenesen Haifáig megy és mind a pálya, mind a szerelvény nyugatias. Kissé nehézkes persze a sok embernek az összesen két automatánál jegyet vennie. Kis bénázás a vonaton, a Google térkép szerint a Názáretbe induló busz Haifa_Központ állomásáról indul. Igen, de Haifa-Központ ezen a vasútvonalon csak az egyik a 4 haifai megálló közül, méghozzá a 2., és mivel héberül mondja csak be a megállókat, elbambulunk és túlmegyünk rajta, a 3.-nál szállunk le. Visszaszállunk az ellenkező irányból jövő vonatra. Ekkor utastársaink között, akiktől segítséget kérünk, kisebb vita alakul ki, hogy mikor is kellett volna leszállnunk. Végül visszamegyünk az 1.-re, ahol egy helyi busz végállomásáig megyünk, ami a helyi Népligetnek (2. kép) tűnik.

Építkezés zajlik, a hely nem éppen kulturált. Kilépünk a buszmegálló területéről, de vissza már csak teljes csomagátvizsgálás után engednek... Kinyomozzuk a helyes buszt, felszállunk, az úton pedig elképesztő dugóba kerülünk. Végül majdnem délután 5 lesz, mire megérkezünk Názáretbe, ahol szerencsére nem kell sokat gyalogolni óvárosi szállásunkig, mivel a leszállás az óváros szélén történik, egyből megpillantjuk a fő nevezetességet, amiért jöttünk: az Angyali Üdvözlet Templomát.

Szállásunk (3. kép) tulajdonosa francia, nagy örömmel veszi tudomásul, hogy magyarok vagyunk. Elmondása szerint Izrael egyik legnagyobb hegedűművészének felesége szintén magyar, s a házaspár itt él a városban. Hostelünk elég jól felszerelt, de este van, és jó hideg. A szobában nincs fűtés, viszont életemben először alszom ágymelegítő palackkal, ami egy egyszerűen nagyszerű találmány. De villanyoltás előtt még hátra van egy rendes étkezés, amiből nem jutott ki aznap és egy nagy séta, amit a Bazilikában kezdünk. 

A templom (4-8. kép) olasz ferencesek kezdeményezésére épült azon a helyen, ahol "az Úr angyala köszönté Máriát", elődje egy 1730-ban épült kis templom, amit 1955-ben lebontottak. Ezt a templomot 1969-ben szentelték fel. A szintkülönbség miatt a főbejárata az altemplomba nyílik, ahonnan lépcső vezet fel a templomba. Egységes stílusú, kevés ólomüveg-ablakkal és sok-sok, a világ minden tájáról érkezett Mária+kisded ábrázolással van diszítve. Ezek az ábrázolások kisebb méretben a templomudvar falának belső oldalán is folytatódnak. A magyar kép az oltártól jobbra található. Épp kínai mise volt, mikor benn voltunk. 

A templom 6-kor zár, egy kis időnk maradt a mellette lévő (falon belüli) az egykori ácsműhely helyén épült Szent József-templomra (9-10. kép) egy francia zarándokcsoport társaságában.  

Ezután belekóstoltunk a csodálatos izraeli konyhába ("rakott" padlizsán és savanykás articsóka volt a menü, Taybeh palesztin sörrel), aztán átvágtunk a városon, találkoztunk egy vörös csillagos óriás karácsonyfával (11. kép) az ortodox templom előtt és rengeteg lépcsőn keresztül feljutottunk a Tizenéves Jézus Bazilikához, ami a mellette lévő iskolával együtt zárva volt és körbe volt kerítve. A kilátás (12. kép) a nem túl combos közvilágítás miatt nem volt olyan, mint amire számítottan, persze az Angyali Üdvözlet Templomát a nagy kupolája miatt azért nagyon jól ki lehetett venni.

***

Másnap megnéztük a Názáreti Nemzetközi Mária Központot, ami egy jó kilátópont (13-14. kép), közvetlenül a Templom mellett, az ortodox Angyali Üdvözlet Bazilikát (innen ered az a forrás, ami több ezer éve ellátja a várost vízzel - ez Mária kútja, s az ortodoxok úgy tartják, hogy az angyal itt jelent meg először), valamint az anglikán egyház templomát. Egy remek étteremben ebédeltünk, ezúttal vegetáriánus fogásokat, amit kiváló Goldstar sörrel öblítettünk le. 

Ezután elindultunk ahhoz a buszmegállóhoz, ahonnan sejtésünk szerint indult a busz Afulába, ahol át kellett szállnunk Jeruzsálembe tartó buszunkra. Nos, a saját városukat nem ismerő, ám segítőkész helyiek teljesen összezavartak minket. A mi buszunk a 356-os lett volna, de senki sem tudta, hogy pontosan mikor jön (a rome2rio oldal szerint óránként járt - még csak véletlenül sem bukkant fel, 331-es busz például 15 percenként jött). Aztán egy értelmesebb helyi lány, aki szintén erre a buszra várt, elmondta, hogy az alkalmazás, ami a telefonján van (helyi BKK Futár) szerint vagy 15 perc múlva jön, vagy ha nem, elmegyünk egy másik megállóba egy másik busszal, a 23-assal és majd ott felszállunk a 355-ösre, ami szintén Afulába megy. Nos, az utóbbi verzió érvényesült. Tömegközlekedési eszközre elég rég vártam ennyit, igazi várunk-várunk-nincs tájékoztatás érzésem volt, teljesen otthon éreztem magam... A dühítőbb persze az volt, hogy emiatt időt vesztettünk az esti jeruzsálemi városnézésből.

Afula egy rettentő jellegtelen izraeli város, és amúgy nem is akartunk sokat sétálni ott, viszonylag hamar volt csatlakozásunk. Útközben ránk is sötétedett. Az út elég hosszú volt, tekintve, hogy bár sehol nem áll meg a járat a célállomásig, meg kell kerülnie egész Ciszjordániát. Sötétben érkeztünk meg tehát a jeruzsálemi, általam sokkal igényesebbnek hitt (értsd: ha valamire lehet használni a dehonesztáló HODÁLY kifejezést, akkor erre biztosan) buszpályaudvar forgatagába, ahol azonnal felszálltunk az 1-es villamosra és a Damascus Gate megállónál szálltunk le. A hostelünk ugyanis, melynek bejáratához egy zöldségesen kellett átvágni, a fallal teljesen körülvett Óváros egyik kapujánál, a Damaszkuszi-kapunál volt:

Ez a térkép nemcsak azért jó, mert nincs telezsúfolva a megszámlálhatatlan utcával, sikátorral és lépcsővel, hanem mert látszik, hogy az óváros 4 jól elkülönülő részből áll és ha a Damaszkuszi-kapun megyünk be, akkor jobbra fordulva a keresztény negyedben találjuk magunkat, ha viszont egyenesen vagy kissé balra, akkor a muszlim negyedben. Mi - miután elfoglaltuk szerény szállásunkat a Palm Hostelben (dupla ágy, saját fürdőszoba, reggeli nélkül) - bementünk az unott katonák által őrzött Damaszkuszi-kapun (15. kép) és egyenesen haladtunk, majd a muszlim és zsidó negyed közti főutcán egyenesen a Siratófalhoz (16. kép) mentünk. A térre egy ellenőrző kapun keresztül lehet bejutni, egyébként készültségnek nem volt jele, nyugodtan sétálgatott mindenki, és az imádkozók sem voltak egyébként túl sokan. Hátborzongató, "nahát, tényleg azon a helyen vagyok, amit a tévében annyiszor láttam"-érzésem volt. Mivel elég későre járt, egy kacskaringósabb sétával, főként a keresztény negyeden keresztül visszamentünk a szállásra, a lényegi városnézést másnapra hagyva.

***

A lényegi városnézés a hosszú alvás miatt szokásaim ellenére elég későn kezdődött, méghozzá a Szent Sír Bazilikában (16. kép), ahol az egyéni turisták kisebbségben vannak, annál több viszont a turistacsoport és a zarándok. Ez a Via Dolorosa végpontja is, a templomon belül vannak a 10-14. stáció. Nézzük sorban: 10. stáció: Jézust megfosztják ruháitól és epével itatják - ezt a templom bejáratánál, ami egyébként az ortodox egyház gondozásában áll és belső arculata is ennek megfelelő, egy nagy kőlap jelzi, ahol a zarándokok olajjal átitatott kendőikkel végigtörlik a követ. 11. stáció: Jézust rászegezik a keresztre  - a kőlaptól jobbra felfelé vezető lépcsőn egy kápolnába jutunk, melyben először egy római katolikus mellékoltár található, ennek helyén volt ez a stáció, 12. stáció: Jézus meghal a kereszten - az ortodox főoltár helyén, 13. stáció: Jézus testét leveszik a keresztrõl, s Anyja ölébe fektetik - az ortodox főoltár mellett álló Mária-szobor helyén. 14. stáció: Jézust sírba teszik -  visszatérve a "földszintre", és a kőlapnál balra fordulva találjuk az aediculumot (17. kép), egy sötét kamrát, ami Krisztus sírját jelöli, hosszú sor áll előtte, pópák felügyelik e bejutást és két kis kamrája van: az elsőben a sír zárkövének egy darabját őrzik, a másodikban pedig a sír állítólagos helye van. Itt természetesen nem fotóztam.

Ezután kikeveredve kissé az óvárosi forgatagból, a Háztetőpromenádon (18-19. kép) való járkálás után (egy kis szemét, sok gányolás, rendezetlenség, remek kilátással a muszlim suq tetején, az óváros kellős város közepén) a Jaffai-kapuhoz mentünk. Itt állt hajdanán Heródes palotája. Hivatalos neve Dávid tornya (20-21. kép) vagy Citadella (pedig Dávidhoz semmi köze), ma a Jeruzsálemi Történeti Múzeum otthona. A vár falában lévő kamrákban vannak az egyes történelmi korszakokat bemutató információs táblák, néhány eredeti tárggyal vagy másolatokkal.

A korszakok a következők: a késő bronzkorban, i.e. 1400 körül említik először Jeruzsálemet, aztán elég sok dolog történt:

Vaskor (i.e. 1200-539): i.e. 1000-ben Dávid király elfoglalja és a Zsidó Királyság fővárosává teszi, i.e. 960-ban Salamon király felépíti az Első Templomot, i.e. 721-ben az asszírok elfoglalják Szamáriát, a lakosok Jeruzsálembe menekülne és a város nyugati irányba terjeszkedik, i.e. 701-ben Szennaherib asszír király ostromolja a várost, i.e. 586-ban a babiloniak elpusztítják a várost és lerombolják az Első Templomot (ennek maradványa a Siratófal).

Perzsa időszak (i.e. 539-322): i.e. 539-ben Nagy Kürosz meghódítja a Babiloni Birodalmat, i.e. 516-ban visszaengedi a zsidókat a városba, megépül a Második Templom, i.e. 445 és 425 között Nehemiás próféta visszaépítteti a városfalakat, a város keleti irányba terjeszkedik.

Hellenizmus kora (i.e. 332-141): i.e. 332-en Nagy Sándor meghódítja Júdeát és a várost, ami egészen 141-ig a Ptolemaidák, majd a Szeleukidák uralma alatt áll.

Hasmoneus kor (i.e. 141-37), ekkor ismét a nyugati dombokon terjeszkedik a város, aztán i.e. 63-ban Pompeius meghódítja és római uralom alá kerül, ezután Heródes bábállama következik i.e. 37 és i.u. 30 között, ekkor átalakítják a Második Templomot, megszületik, térít, gyógyít, meghal és feltámad Jézus, aztán a rómaiak "bekeményítenek" és 70-ben lerombolják a második templomot is, majd római városként épül újjá.

Bizánci kor (324-638) következik, ekkor épül meg 335-ben a Szent Sír Bazilika, 614-ben perzsák hódítják meg, akiket a bizánciaknak 629-ben sikerül kiűzniük. 

Első Muszlim Kor (638-1009): Omár kalifa elfoglalja a várost 638-ban, 661 és 750 között az Umajjád dinasztia uralma alatt van, ekkor épül meg 691-ben a Sziklamecset. 750 és 974 között az Abasszida dinasztia uralkodik.

Keresztes kor (1099-1187) után 1187-ben Szaladdin foglalja vissza a muszlimoknak a keresztes lovagoktól, akik később két nagyon rövid időre tudják visszafoglalni a várost, az Ajjubida-dinasztiát követően 1250-ben kezdődik az igencsak gyászos Mameluk-kor, amikor is meredeken esik a város lakosságszáma, 1517-ben aztán az ottomán hadsereg elfoglalja, és Nagy Szulejmán újjáépíti a falakat. A törökök 1917-ig uralják a helyzetet, amikor a britek, Allenby tábornok vezetésével 1917-ben felszabadítják. A ma ismert problémák zöme ekkor kezdődik, pontosabban ekkortól tör felszínre. 1948-ban alakul meg Izrael Állam, ekkor felosztják a várost a zsidók és a jordánok, aztán 1967-ben a híres hatnapos háborúban Izrael elfoglalja az óvárost, ami Nyugat-Jeruzsálemmel együtt azóta is Izrael, míg Kelet-Jeruzsálem Ciszjordánia része. A Templom-hegy (a Sziklamecset és az Al-Aksza mecset helye) speciális státuszt élvez, az izraeli arabok szabadon mehetnek imádkozni, a ciszjordániaiak pedig néhol enyhébb, néhol szigorúbb szabályok szerint, turisták pedig útlevéllel látogathatják (mi ezt most kihagytuk).

Mint a vörössel kiemelt események mutatják: a három világvallás oly régen él egymással párhuzamosan itt, ami kétségtelenül a világ egyik legkülönlegesebb helyévé teszi ezt a települést.

A Citadellában persze nem csak a történelemmel ismerkedtünk, hanem a jó időnek köszönhetően anak tornyából szuper kilátás nyílt a városra (22-23. kép), és nem csak az Óváros egyes épületeire, hanem körben az Olajfák hegyét és körben minden mást is, ami fontos (Dávid király Szálló, YMCA, Rockefeller Központ, Városháza, Egyetem, stb.)

Az újvárosba csak egy leves és egy saláta erejéig ugrottunk ki (legközelebb lesz majd Knesszet, Yad Vashem, stb.), és - immár sötétedéskor - a Cion-kapun át visszamentünk a falak közé, a zsidó negyedbe. Itt nagyon sok zsinagóga van (szinte) egymás mellett, de ez a látképen nem látszik, mert mind kisebb társasház méretűek, egyet kivéve (24. kép).

Ez a legszellősebb negyed is: a muszlim negyed suq-jának nyomasztó hangulata (fedett, labirintusszerű sikátorok, ahol bármikor lehetne horrorfilmet forgatni), a keresztény negyed ám fedetlen, mediterrán (a máltai/dél-olasz, stb. kisvárosokéhoz hasonló) sikátorai után itt nagyobb terek, szélesebb, korzószerű utcák vannak. Este már nem sokan kószáltak az utcákon, de az üzletek még nyitva voltak. Egy pékségben ropogós, cukormázas csörögefánkhoz jutottam. Remek csemege. 

***

Péntek: továbbra is a keresztény emlékekre koncentráltunk, irány tehát a Via Dolorosán keresztül az Oroszlános kapu, a túlsó oldalán az Olajfák hegyével (25. kép).

Taxisok ajánlgatják a fuvart a hegytetőre, mondván, hosszú az út gyalog, de nem hiszünk nekik és jól tesszük, nem fáradunk el, míg felérünk. A panoráma (26-27. kép) remek, a tévéből jól ismert. Ereszkedünk tehát lefelé, a 4 fontos keresztény templom közül kettőbe megyünk be. Az egyikért fizetni kell: ez a francia Pater Noster (28-31. kép) templom és az ahhoz csatlakozó falak. 160 nyelven, köztük olyanokon, amikről még soha nem hallottam, mint például a kannada (sic!) olvasható itt a Miatyánk. A kert nem nagy, de kellemes és művelt. 

A hegy lábánál Minden Nemzetek Temploma (32-34. kép), a Getsemane-kert (35-36. kép) mellé épült, csodálatos ferences rendi templom, a fő oltármozaik, ami Krisztus agóniáját ábrázolja, Magyarország adománya. (A mellékoltár-mozaikok pedig két nagyon katolikus országé: Írországé és Lengyelországé.) Az oltár előtt egy nagyobb, szakrális kőlap. A kis kertben olívák, kapuján a jeruzsálemi kereszt, melyet minden felekezet elfogad (az 5 stigma: a nagy kereszt Krisztusnak a római katona lándzsahegye által ejtett sebe, a négy kicsi pedig a szögek nyoma). 

Visszatérünk az Óvárosba, hogy végigjárjuk a keresztút többi állomását is, ezeket bronz korongok jelölik. 1. stáció: Jézust halálra ítélik; 2. stáció: Jézus a keresztet vállára veszi; 3. stáció: Jézus először esik el a kereszttel; 4. stáció: Jézus Szent Anyjával találkozik;  5.  stáció: Cirenei Simon segíti Jézusnak vinni a keresztet (37. kép) ; 6. stáció: Veronika kendőt nyújt Jézusnak; 7. stáció: Jézus másodszor esik el a kereszttel (38. kép);  8. stáció: Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat; 9. stáció: Jézus harmadszor esik el a kereszttel.  E 9. stáció helyén most egy kopt templom áll, ahonnan egy lépcső egy ciszternába vezet, amit a bizánci korban fedeztek fel és innen biztosították a szomszédos Szent Sír Bazilika vízellátását.

És ezzel zárult a jeruzsélemi tartózkodásunk, kivillamosoztunk a buszpályaudvarra és felültünk a Tel-Avivba induló utolsó buszra. Délután 4 órakor. Igen, aznap az volt az utolsó, egyébként kényelmes és wifivel felszerelt busz, mert beköszöntött a shabbat, amiből másnap támadt egy kis bonyodalom, de erről majd a következő részben.

És akkor még két kép a végére:

39. kép: A Szent Sír Bazilika Dávid tornyából:

40. kép: A Sziklamecset és az ortodox Mária Magdolna templom Dávid tornyából: