Belekezdek régóta élő tartozásom törlesztésébe, idei késő tavaszi, kora nyári hosszabb szabadságolásom momentumainak felvillantásába néhány kép segítségével. Tehát: a nyaralás első harmadában kedves barátomnál jártam másodmagammal a hollandiai Hilversumban. Eindhovenbe érkeztünk repülővel, majd Antwerpenben töltöttük a nap nagyobb részét, este pedig Bredában akartunk egy kellemeset sétálni, de beleakadtunk egy amúgy elég komoly jazz fesztiválba, ahol nagy tömeggel körülvéve, nagy zajban vacsoráztunk.
Antwerpenben én már jártam kétszer, sajnos azonban mindig este, így nekem is újdonsággal szolgált. A Rubens-ház a hosszú hétvége miatt (ez volt a motiváció, hogy ekkor menjünk Hollandiába), ami Belgiumban is volt, sajnos zárva volt. Ezért a katedrálist és egy nagyon szép katolikus templomot néztünk meg, de nem hagyhatom ki a remek helyi söröket és a meglepően finom belga borokat sem! Igen, eddig én sem tudtam, hogy van a belgáknál bor, de volt egy olyan gyöngyözőbor, amire ha visszagondolok, libabőrös leszek, annyira finom volt. Szóval oda vissza fogok menni.
Breda, amit nyugisabban is meg kell nézni majd:
A következő napon, ami egy péntek volt, Utrechtbe mentünk. A helyi, amúgy igen mutatós, buborékfóliára emlékeztető külsejű koncertteremben volt délben egy énekes hallgatók és egy kamarazenekar által előadott (ingyenes, de regisztrációs jegy váltását igénylő) lunch concert, ami ezúttal egy barokk opera volt, ha jól emlékszem, Handeltől. Az énekesek hangját sokszor hallottam, hogy ráfér még képzés.
A koncert előtt megnéztük a belvárost, a katedrálissal és kerengőjével. Nem volt sok idő rá. Nagyon meleg volt, jól esett a koncert alatti hűsölés a teremben.
A koncert után pedig egy olyan kastélyba mentünk, amiről aznap hallottam életemben először. Utrecht mellett egy erdős területen, nagyon szép környezetben található a De Haar kastély.
1391-re datálják a területen az első lakóépület megjelenését, ebben az évben ugyanis a De Haar család hűbérbirtokként kapott itt egy kastélyt a környező területekkel. Ez 1440-ben utódok híján kihalt a család, ezután a Van Zuylen családé lett a kastély, ami aztán 1482-ben leégett. Néhány fala megmaradt, ezeket valószínűleg a későbbi újjáépítés során megtartották és beépítették. Annyi bizonyos, hogy Steven van Zuylen tulajdonaként 1506-ban már említik, és a legrégebbi kép 1554-ből származik róla. 1641 után, mikor Johan van Zuylen van der Haar gyermektelenül meghalt, a kastély fokozatosan egyre rosszabb állapotba került.
150 év után, 1801-ben az utolsó katolikus van Zuylen, az agglegény Anton-Martinus van Zuylen van Nijevelt (1708-1801), unokatestvérének, a szintén katolikus Jean-Jacquesnak ajándékozta a kastélyt, akinek unokája örökölte azt. Ő volt báró Etienne Gustave Frédéric van Zuylen van Nyevelt van de Haar (1860-1934), aki elvette Hélene de Rotschild bárónőt. Ezután a kor sztárépítészét, Pierre Cuyperset bízták meg, hogy építse újjá a kastélyt. A munka 1892-ben kezdődött és 15 évig tartott! A finanszírozók a Rotschildok voltak.
A kastélynak 200 szobája és 30 fürdőszobája van, és a kor legmodernebb technikájával van felszerelve: villanyvilágítás saját generátorral és központi fűtés. Ezek miatt nemzetközileg is ipari műemlékként jegyzik.
A kastélyt mind a báró, mint pedig fia, majd unokája egyetlen hónapig használták, szeptemberben, 11 hónapig üresen állt. Szeptemberben óriási fogadások, előadások, játékok mentek, nagyon sokszor a kor celebjeivel. Bulizott (és aludt) itt Roger Moore, Gregory Peck, Brigitte Bardot, Yves Saint-Laurent, Coco Chanel, Aristoteles Onassis, Maria Callas és Luchino Visconti is.
2000-ben a kastély épületének és a 45 hektárnyi kertnek - ahová a több ezer fát úgy telepítették be, hogy Hollandia más részeiről kiásták - a tulajdonjogát a működtető alapítványra ruházta a család azzal, hogy 1 hónapot továbbra is a kastélyban tölthetnek. A környék 400 hektárnyi területét a Natuurmonumenten társaság vette meg ugyanabban az évben, majd 10 évig tartó felújítás kezdetét. Az utolsó férfiörökös, Thierry van Zuylen báró 2011-es halála után lányai az alapítványnak ajándékozták a berendezést és a műkincseket is.
Ezután kuponnal vásárolt 5 fogásos vacsorát fogyasztottunk Hilversum közelében, a bilthoveni Brasserie Le Nord nevű francia étteremben. Mennyei volt. Mivel ez egy külföldi étterem, nem kreálok neki külön posztot, íme a fogások:
Tintahalkarikák
Tonhaltatár
Halleves levesbetét
Halleves
Oldalas
Mangófagylalt maracujazselével és meringue-gel
Másnap, szombaton én egy volt gimnáziumi tanáromat látogattam meg Almerében, így délután csatlakoztam Haarlemben a többiekhez, akik addigra megnézték a Frans Hals Múzeumot. Egy sétánál és egy könnyed étkezésnél többre már nem nagyon volt idő, mert robogtunk máris Utrecht mellé egy fesztiválra. Én ilyen nagy tömeget nem láttam még, és a résztvevők komoly hányada ráadásul 40 feletti volt. Még csütörtök este Bredában döntöttük el, hogy benézünk erre a fesztiválra, ahová sem italt, sem ételt nem lehetett bevinni (ezért a szezámmagos hal alakú snacket meg a giant bart a bokorba kellett rejteni). 4 koncert volt aznap, a 3.-ra és a 4.-re értünk oda. A 4.-et a Kensington együttes adta, amiről én soha nem hallottam addig, pedig sokszor jönnek a Szigetre is, na de hát Szigeten sem voltam még soha. És el kell mondanom, hogy nagyon tetszett!
Vasárnap én elbúcsúztam a többiektől, mert a repülőgépem Charleroi-ról indult Santanderbe. Késtek a vonatok Hollandia és Belgium között és tömeg is volt rajtuk, úgyhogy elég hamar meguntsam az utazást, ráadásul ha a terveimnek megfelelően Brüsszel és Charleroi között is vonattal mentem volna, akkor lehet, hogy lekéstem volna a gépet. Így inkább fogcsikorgatva kifizettem 17 eurót a shuttle buszra. De a lényeg, hogy szerencsésen megérkeztem Spanyolország leghűvösebb részébe, a négy óceánparti tartomány közül Kantábriába. Innen folytatom.
