A francia Riviéra, azaz a Côte d'Azur nem szerepelt tervezett úticéljaim között az első 10-ben sem, de úgy alakult, hogy egyrészt erősen feltámadt bennem a vágy, hogy tengerben fürödjek, másrészt pedig munkahelyváltás előtt szabadság kivétele nélkül tudtam még utazni, harmadrészt Nizzába volt legolcsóbb a jegy ezen a bizonyos csütörtök reggelen. Viszont visszafelé meg elég drága volt, úgyhogy inkább egy szokásosan olcsó hétfő esti milánóit vettem még, s már csak azt kellett kitalálni, mi legyen az 5 nap útvonala és programjai. Utóbbi volt a nehezebb kicsit, főleg, ami a francia részt illeti, mert én Nizzától nyugatra is körülnéztem volna, de hamar rájöttem, hogy a keleti rész mellé az nem fog beleférni az időmbe, így egy másik alkalomra tartogatom. (Nemcsak a tenger és a szárazföld harmóniája a látnivaló itt, hanem e kettő színvilága miatt ideözönlő festők munkássága is: el kell jutnom majd a Renoir [Cagnes-sur-Mer], a Léger [Biot] és a Picasso [Antibes] Múzeumba is!)

Tenger + part = tengerpart. A valóban azúrkék vízben 7 kilométer hosszan lehet ingyen strandolni

Csütörtök

A reptéri busz gyakorlatilag végigrobog a Promenade des Anglais-en, ami a reptér és az óváros között húzódó híres, széles, elegáns sétány, tele szebbnél szebb századelős szállodákkal (egyben a két évvel ezelőtti terrortámadás helyszíne is). Az óvárosban szálltam le, majd némi hegymenet után a vasútállomásnál lévő szállásomat elfoglalva egy kis japán étkezdében faltam valamit és irány a nem messze lévő, egy kisebb domb tetején épült Chagall Múzeum. A festőt egy közeli kápolna nagy méretű, bibliai jeleneteket ábrázoló 22 db képpel való díszitésére kérték fel, amit el is készített, de a képek és vázlataik végül itt kötöttek ki.

A múzeum 1 nagy és 5 kis teremből áll

Az óvárost egy nagyobb domb határolja kelet felől, túloldalán a kikötővel, így erre másztam fel a kilátás kedvéért, de nem végig. Így is szép volt, az idő pedig izzó meleg, egyre jobban kívántam a frissítő tengerbe való csobbanást. Ez végül du. fél 5 óra magasságában következett be, és nem is nagyon akartam ott hagyni az egyébként nem is túlzsúfolt tengerpartot, fantasztikus volt a víz tisztasága, hőmérséklete és a látvány is. No meg, hogy nem kellett érte fizetni. :-) Ezután pedig valami finom francia ételt szerettem volna kóstolni, és ez is remekül sikerült a hívogató bisztrók egyikében, a La Tapenade nevűben. Előétel: lecsó, azaz ezúttal ratatouille (igenis, egy ilyen zöldségragut is el lehet rontani, ez persze hibátlan volt, kellően savas, a zöldségek nem szétfőttek, az adag normális), főétel: farcis (nizzai specialitás, nagyon kellemes csalódás, nagyon finomra daráélt hússal töltött zöldségek), desszert: csokoládémousse (korrekt, nem gejl, csokiízű). Aztán némi séta után hazaballagtam a szállásomra, mert az odautazás előtt bizony alvásból nem sok jutott egy mikroházibuli miatt.

Gyorsértékelés Nizzáról: hivalkodónak gondoltam, nem az; méregdrágának gondoltam, nem az; újgazdag-mágnesnek gondoltam, nem az. Inkább: sokszínű, jó értelemben vett multikulti (a helyi lakosság és a turisták összetétele okán is), biztonságos, könnyed, franciásan elegáns, és igazán, de igazán hangulatos minden napszakban. Könnyű volt tehát döntenem: a korábbi terveimet megváltoztatva a következő napom felét is itt töltöm.

Péntek

Nem keltem túl korán, rendesen kialudtam magam, hogy legyen erőm sokáig művelni a városnézést. Vonat, kisebb zsúfoltság, irány kelet! Szebbnél szebb üdülőhelyek, a tenger, ha nem alagútban haladunk, szinte végig látszik az ablakból: Villefranche-sur-Mer, Beaulieu-sur-Mer, Èze-sur-Mer, Cap d'Ail. Bő fél óra múlva Monaco-Monte Carlóban szálltam le, némi lépcsőzés fel, le, fel és máris az utcán álltam. A város, amit nekinyomtak egy hegynek, városias hangulatról szó sincs ugyanis, ez egy lélektelen államocska a toronyházaival, amik tudtommal a legdrágább négyzetméterárú lakésokat kínálják az egész világon. Ha azok a monacóiak, akik ténylegesen itt is élnek, kellemesen akarják tölteni az időt, biztosan nem itt teszik. Monaco nagyhercegsége több részből áll: legnyugatabbra Fontvieille, középen Monacováros, keletre Monte Carlo. Teszem hozzá, hogy a legpuccosabb részben, Monte Carlóban nem jártam, így néhány oldtimert láttam csak, azt a sok-sok piros Ferrarit, amiről sokan beszélnek, akik itt jártak, nem. A vasútállomástól az óvárosba vezető úton (liftekkel lerövidítve) jártam és az óvárosban, azaz a Sziklán. Belülről csak a katedrálist láttam, ami elég puritán, alig van díszítve. Mindenesetre a kirándulás megérte, és az is tény, hogy az 5 miniállam közül már csak Andorra és San Marino van hátra.

Jobbra az a lapos valami és ami alatta van két szinten, a monacói vasútállomás

Zsúfoltság és patyolattisztaság Monacóban

A Szikla a Marie-Antoinette parkból. Franciaországban kevéssé valószínű, hogy így neveznének el egy parkot

Balra lenn az óvárosba vezető sétány. A kép az óváros kapujából készült

Monaco kikötője. Balra látszik az a kékes toronyház, aminek a tetején a világ legdrágább apartmanja található

A hercegi palota, mely az óváros északi részén áll egy nagyobb téren

Az óváros déli csücskében, a Szent Márton park mellett magasodó Oceanográfiai Múzeum, mely hamarosan kültéri teknősmedencékkel fog bővülni 

Fontvieille a Szent Márton parkból

Grace hercegné, alias Grace Kelly tragikus balesetben elhunyt amerikai filmsztár sírja a katedrálisban 

Miután visszaérkeztem Nizzába, 3 kilométert gyalogoltam hegymenetben a Matisse Múzeumig. A múzeum egy olajfaligetben álló provanszi stílusú villában van. A nagy francia festők közül valamiért Matisse neve nem csneg érdeklődő ismerőseim számára sem ismerősen. Pedig egy képét maga Picasso vásárolta meg, akinek élete végéig a műtermében lógott! A múzeum tematikája ezúttal Matisse és Picasso portéfestészetének összehasonlítása volt. Nem volt befogadhatatlan mennyiségű mű a falakon, pont végigértem. Nagyon tetszett! Azt tudni kell a művészről, hogy 1939 és 1954 között megszakításokkal Nizzában, a múzeummal majdnem szemközt lévő Régina szállodában lakott. (Mivel nem politizált, hagyták alkotni - az ellenállási mozgalomban részt vevő lánya és felesége viszont börtönbe kerültek.) Nizzában, a múzeumtól nem messze lévő temetőben nyugszik.

A múzeum

Egy szépség

Ezután egy másik úton tértem vissza a "belvárosba", és újabb francia bisztróvacsora következett a Chez Juliette-ben. Előétel: padlizsán gratin, főétel: vörösborban főtt kakas, azaz coq au vin házi sült krumplival és crème brûlée. Majd esti fürdés, séta a promenádon, a helyi Frei Kávézó megtekintése kívülről, séta haza.

A nizzai óvárost északról határoló park részlete, napnyugta előtt

Szombat

Milánóba kellett eljutnom estére, útközben pedig semmilyen kultúrprogramot nem terveztem, csak 3 helyen akartam fürdeni a kitűnő időben. Az első a már fentebb említett Villefranche volt, kelet felé az első üdülővároska. A második Menton, ami szinte a határon van és ugyanúgy beszélik az olaszt, mint a franciát. A harmadik pedig az olasz oldalon a nyugat-liguriai Alassio lett volna, de ott nem sikerült csobbanni, ugyanis a strand finomhomokos volt, és talán épp ezért csak napernyő és nyugágy bérlése után volt szabad (ami lehetetlen volt délután, ki is tették a MEGTELT táblát). Így Alassióban csak némi taggiasca olívabogyó (egy csoda! Budapesten is kapható hálistennek!) és autentikus, tartósítószermentes pesztó beszerzése volt a tevékenységem. Aztán egy kisebb csatlakozási pihenőt leszámítva egyenesen Milánóba robogtam, a májusban már jól vizsgázott szállásomra. 

Szelfizés Menton tengerpartján

Mindenképp szólni kell itt Ventimigliáról, ahol a francia vonatok már nem mennek tovább, hanem fordulnak vissza, Itt ugyan nem mentem le a partig, de a vasútállomás közelében rá lehet látni az egyik dombra épült szép negyedére, kitűnő kispiaca van és találtam egy éttermet is, a Trattoria A Mio Modo-t, ahol két olyan ínyencséget is ettem először életemben, amit rég meg akartam kóstolni. Az egyik az előételem része volt: cukkinivirág (van nem messze, Albengában eredetvédett cukkinivirág is). Ezt tőkehallal töltötték, finom és könnyű fogás! Aztán a főételem, ami egy tésztaklasszikus volt, az aglio-olio-peperoncino szolgáltatta a következő meglepetést: bottarga volt ráreszelve (szárított és préselt tonhalikra)! Isteni! A desszert pedig panna cotta volt, amiben nehéz csalódni.

Ventimiglia fotogén negyede, a kis folyó partján legalább kéttucatnyi különféle színű leánderbokorral

Vasárnap

Monzában, ami azt hiszem, a Forma1-es versenypályán kívül másról nem igazán híres, szálltam át arra az eurocity-re, ami Zürichbe száguldott és szűk két óra múlva már Luganóban, az olasz Svájc legszebb nagyvárosában szálltam le egy másfél órás sétára. A képek magukért beszélnek, az időjárás nem is lehetett volna kegyesebb. Szívesen hallgattam volna még az éppen aktuális fesztivál egyik kitűnő fellépő zenekarát a parkban, de délután 4-kor Bern Weissenbühl nevű negyedében volt jelenésem nagyon kedves, svájci-magyar vegyesházasságban élő barátaimnál, úgyhogy haladni kellett (meg átszállni 4-szer: Arth-Goldauban, Luzernben, Oltenben és Bern-Hauptbahnhofon). Itt aztán öröm, boldogság, fondü.

Béke és nyugalom Luganóban és a tavon

A Monte Brè, Lugano "saját" hegye

Hétfő

Nem keltem korán. Kényelmesen reggeliztem és indultam visszafelé Milánóba. Két átszállás (Bern-Hbf, Olten) és végre megvalósulhatott egy olyan álmom, amit nagyon régóta tervezgetek. Luzern környékén két híres hegy van, a Rigi és a Pilátus, de mikor először voltam ebben az álomszép nagyvárosban, a fantasztikus (és ismételten megtekintendő) Rosengart Múzeumot tudtam csak a programba illeszteni, pedig valamelyik hegyre is nagyon vágytam. A Pilátust választottam. Ehhez először egy HÉV-vel el kell menni egy Alpnachstad nevű faluba, onnan pedig a világ legmeredekebb fogaskerekűje visz fel. A lejtés néhol 48%-os. A fogaskerkű alsó végállomása 441 méteren, a felső pedig 2073 méteren van. A hegynek több csúcs van, ezért több kilátópont is van, a látvány feledhetetlen. Bal oldalon Svájc laposabb, azaz dimbes-dombos 2/3-a látszik: több Luzern környéki tó, az Emmen-völgy, ahol az ementáli sajtot készítik, Zug és a Zugi-tó. Középen a Luzerni-tó van alattunk, partján a Rigivel, jobbra pedig az Alpok magasabbnál magasabb hegyei: ha épp nem takarja őket felhő, látszik a Rothorn, az Eiger és a Jungfrau is.

Bámészkodással, fotózással nem nehéz teljesen mindenről elfeledkezve órákat eltölteni a Norvégiától Koreán át Ausztráliáig a Föld minden tájáról érkezett turisták (korábbi híres látogatók: Theodore Roosevelt és Viktória királynő) és a körülöttük repkedő alpesi csókák között. A jeggyel visszafelé is fogassal vagy egy másik faluba, Kriensbe kabinos felvonóval is le lehet jutni.

Kilátás a fogaskerekűből

 Ez a kilátás ha ott vagy, mindent elfeledtet, ha pedig eljöttél, feledhetetlen

Teljesen zökkenőmentes, minőségi nyaralás, ennél nem kívánhattam volna semmivel sem többet. Bármikor jöhet másodszor, sőt többedszer. Csak hát annyi hely van Európában és a világon, ahol nem voltam még...

(Disclaimer: a fénylképezőgépemet eladtam, a fotók java része mobiltelefonnal készült. Ez változik majd, de nem hamarosan.)