Néhány alapinfó, mielőtt elkezded olvasni:

terület: 86,6 ezer négyzetkilométer

lakosság: 10,0 millió, ebből a fővárosban 2,1 millióan laknak

pénznem: 1 manat = 100 kepek = 155 magyar forint

egy főre jutó GDP: 3877 amerikai dollár

termékenységi ráta: kb. 2,3

A lelkes blograjongók (vannak ilyenek? lóf*szt) talán rögtön értik a címet, hiszen pontosan a tavalyi "őszi szünet" végén 3 napot Grúziában töltöttem (itt és itt lehet elolvasni, ha valaki szeretné), aminek 3. napja a Kazbegi régió igencsak fáradságos felfedezéséről szólt  egy piros mikrobusz hátsó ülésébe préselődve, kilátás nélkül, rossz levegőben, rossz idegenvezetéssel. A táj akkor nagyon szép volt, bár ősz volt, és a sárgásbarna szín meghatározó volt a tájban, a hegyek pedig meglehetősen kopárak voltak, csak a nagyobb havas részeken megcsillanó napfény (igen, ez giccses, de ez volt, na) tudta előcsalogatni belőlem a folyamatosan kattintgató kicijápánturisztát.

Szóval: a Kaukázus másfelől. Azerbajdzsán felől. Az odautazás gondolata májusban fogalmazódik meg bennem. 80 ezer a retúr repjegy. Jó, akkor nem megyek. Augusztusban újra ránézek a WizzAir oldalán: 32 ezer. Azonnal megveszem, útitársam, aki tavaly Grúziában is velem volt, szintén. Közösen intéztük a vízumot (vízumdíj: 7 ezer, ügyintézés az 1000út Utazási irodában: 7,5 ezer). Elektronikus vízum van. Benyújtod az adatlapot és 8 napon belül (esetünkben: 20 óra múlva!) kapsz egy e-mailt, amihez pdf formában van csatolva a vonalkódos vízum. Kinyomtatod. A bakui reptéren a határőr leolvassa és máris benn vagy az országban. A szabály: csak annyi napot írj rá a kérelemre, amennyit tényleg az országban vagy, ne többet (ez azért könnyen teljesíthető) és ha ez 10 napot elér, akkor a bevándorlási hivatalban jelentkezned kell. Na de azért ide a nyugati turisták nem szoktak 10 napra menni.

És igen: a Kaukázus máshogy. Autóval, meg-megállva, kényelmesen, éjjel nagyokat aludva, pihenősebben, s mégiscsak 3 nap helyett 7 nap alatt. Kezdődik egy nagyon kora hétfő reggeli érkezéssel Baku repterére. Kényelmes busz a belvárosba a Május 28-a térre. Feltűnő a 2x4 sávos sugárút mellett a korábban már blogokon olvasott módszer: a szocreál blokklakások elé épített díszes kőhomlokzat, de ezen kívül más is: a gondozott pázsit, a teljes szemétmentesség az út szélén és az elválasztósávban, valamint Baku óriási kiterjedése, zsúfoltsága, dzsumbujszerűsége. Kiszállás után a metróállomáson érdeklődve nem kapunk útbaigazítást a távolsági buszok indulási helyéről a rendőröktől, akik szép számmal vannak, a metró területére csomagátvizsgálás nélkül nem lehet belépni. Végül egy igencsak csinos, láthatóan irodista munkába igyekvő fiatal hölgy szólít meg minket és lesz segítségünkre: pár szó angolul, pár oroszul, némi próbálkozás az azerivel. Ez jellemző szinte végig aztán a 7 napban a helyi lakosokkal folytatott kommunikációnkra, de félreértés szerencsére sosem adódik.

Veszünk metrójegyet (Tbiliszihez hasonló kártyás-feltöltős-lecsipogós rendszer). Lekísér a peronra. Három szerelvény is befut, egyikre se férünk fel a reggeli csúcs miatt, így aztán azt tanácsolja, fogjunk taxit. A metróban dezsurnaja és fényképezési tilalom, mint Tbilisziben, egyébként pedig tisztaság és rendezettség. 7 manatért taxit fog nekünk, kedvesen búcsúzkodik, meg is öleli útitársnőmet, el vagyunk olvadva, még most is el lennénk veszve, ha ő nem bukkan fel tűsarkújában a semmiből. :-) A szótlan taxis a "helyi Népligetbe" visz minket, ami nincs közel egyáltalán, megkeresi velünk a távolsági buszt, ami Sekibe visz, a Kaukázus azon völgyének központjába, mely Grúziával határos. A viteldíj a 300 kilométeres útra 7 manat, a busz kissé rozzant, sok nénike ül rajta, végig megy az azeri táncdal jó hangosan, videóról (nem nézem a remek énekeseket a remek outfitekben, próbálok pihenni). Egy pihenővel 5 és fél óra az utunk. Az út egy szakaszon izgalmas, akkor még nem tudom, hogy a gobusztáni dombok között vezet, aztán elég unalmas lesz, a tájat csak néha színezi egy Heydar Aliyev-plakát. Igen, a jelenlegi diktátor Ilham édesapjának, a már elhunyt, a függetlenség utáni első elnök Heydarnak van kultusza az országban: kevéske szobor, ám sokkal több idézet újságokban, köztereken, s rengeteg plakát mindenféle felirat nélkül, krokodilmosollyal, az állam zászlajával a háttérben.  

Gobusztáni dombok a busz ablakából

Sekiben egy kedves taxis lélekvesztő Ladájával érkezik és toppan elénk. Elfogadjuk invitálását, rögtön szálláshelyünkre visz, a Panorama Guest House-ba, ami korrekt szállásnak bizonyul, saját fürdőszobánk és elegendő reggelink van mindhárom reggel.

Vulgar és a város a verandánkról

A taxist Vulgarnak hívják, a már említett kevert nyelven beszélünk vele. 40 manatért megmutatja a város nevezetességeit: a káni palotát, ami 95%-ban eredeti középkori épület, fantasztikus díszítéssel, sajnos azonban csak kívülről szabad fényképezni, bámulatos szobáit fényképről készül fényképen tudom csak megmutatni. Aztán megnézünk pár kézművest a várban, a helytörténeti múzeumot, amit nekünk kellett a mobilunk zseblámpájával bevilágítanunk, mert áramszünet volt, majd a karavánszerájt.

A kánok palotája

Magyarázom Vulgarnak, hogy hogyan fényképezze a palotát

A karavánszeráj udvara

Utána helyi szőnyeggyár bemutatótermében ámuldozás, aztán a közeli faluban az albán templom megnézése, gyakorlatilag patakmederben haladva fel és le a meredek falusi utcákon. Nagy-Albánia Azerbajdzsán kora középkori neve. Ez pedig a muszlim hódítás előtti időkből fennmaradt keresztény templom, tökéletesen felújítva. Iszlám fanatizmusnak nyoma sincs tehát, sőt, a vallási tolerancia államilag garantált.

A templom a kaukázusi szürkületben

Sekibe visszafelé menet kisebb kitérőt teszünk a Marxal nevű 5 csillagos szállodába, amely a hegyekre és a folyómederre néz. Vulgart minden recepciós ismeri, bemehetünk a diszkón és a mozitermen kívül mindenhová. A szálloda a diktátor feleségéé, törzsközönsége arab üzletemberekből és helyi oligarchákból áll, és meglepően ízléses. Vendége éppen alig van. Vicces, hogy wellness részlege, mely többféle szaunából és különféle pihenőszobákból áll, no meg a medencéből persze, mindössze 70 manat egy teljes hónapra. 

Pompázatos lámpa és visszafogott színek a Marxal recepcióján

A Marxal wellnessrészlegének borostyán-túltengéssel "terhelt" pihenőszobája

Végül vacsorázni is eljutunk, Vulgar ajánlja a régió specialitását, a piti nevű ételt. Ez egy bárány erőleves. Én nem választom, útitársam, nem tudva, hogy ez bizony bárányból készül, kikéri. Kenyérdarabokat szórunk a tányérba, ráhintünk szumákot (igencsak kellemes, savanykás, bordó színű fűszer, rendes magyar neve cserszömörce), aztán ráöntjük a levest és kanállal elfogyasztjuk. Miután ezzel megvagyunk, a korsóban maradt főtt húst a vele főtt csicseriborsóval tányérra szedjük, széttörjük a villával és elfogyasztjuk. A Lonely Planet szerint delicious, én nem próbáltam ki, bárányt csak akkor eszem, ha nincs más. Itt volt görög saláta, jó kenyér, végül tehát nem maradtam éhen. A levesem egy hideg joghurtleves volt, azt viszont sajnos a korianderzöldje miatt nem voltam hajlandó megenni, sajnos ezt a megosztó fűszert nem viselem el. 

Piti

Kedden Vulgar elvisz minket a piacra, itt végre alaposan meg tudjuk figyelni az azeri embereket. Nőket nem nagyon látunk az utcán, a fiatalok között ritka a kendős, idősebbek hordják inkább. A férfiak többségében jól borotváltak, ritkán viselnek szakállt, még ritkábban bajuszt, dzsekijük szinte mindig fekete, nadrágjuk vasalt és szintén sötét színű. A rendezett külső a legszegényebbeknél is megfigyelhető. A piac székely szülővárosomét idézi, de annál sokkalta nagyobb és minden, de minden kapható, a ruházattól a játékokig.

Magok és fűszerek a piacon, előtérben a bordó színű a szumák, a régió kedvelt fűszere

Fura, hogy október legvégén van még paradicsom és szeder, veszünk is mindkettőből, isteni zamatuk van! Nevetséges áron jutunk hozzájuk, 1,50 manat egy kiló belőlük. Gránátalma, ami itt a nemzeti gyümölcs, rogyásig van, 0,80 manatba kerül egy kiló átszámítva, bordók a magok, semmi fanyarság, győzzük venni és pucolni, majd enni a tiszta vitaminforrást. Ismét ehetek mirtuszdiót, ami egy zölddió formájú, körte állagú és kiwi ízű finomság, legutóbb Grúziában is kóstolhattam. Ezután Vulgar elvisz a házába, felesége teát főz nekünk, süteményt hoz, baklavaszerű édességet és szamócalekvárt. Tinédzser lánya a zeneiskolából toppan be, majd a rettentően elhangolt zongorán minikoncertet ad nekünk, lelkesen tapsolunk. Elindulunk a hegyekbe.

Tévé, eperlekvár, pianínó, puha szőnyeg, alma, édességek és tea Vulgar házában

Először Qax-ban (ejtsd: kah) állunk meg, a régi karavánszerájt nézzük meg, ami az utolsó négyzetcentiméterig fel van újítva.

Nyugalom a qaxi karavánszeráj főutcáján

Aztán a helyi művelődési ház előtti gasztronómiai bemutatót, a régió minden ételét kínálják. Belehallgatunk a táncdalkoncertbe is, a teremben csendben ül a közönség, a falon a diktátorok portréi.

A hölgynek elég képzett hangja volt, balra a falon Heydar Aliyev

Következő megállónk Ulu, ahol igencsak romantikus képbe csöppenünk: egy régi kőhíd ível át a folyómedren, háttérben a szebbnél szebb hegyoldalakkal. Feltűnően sok a kő, a folyó magasról hozott hordaléka. Nyáron a széles meder a hóolvadás miatt színültig tele van, most alig folyik a víz.

Vulgar a festő ecsetjére kívánkozó híddal és a folyóval, ami ebben az évszakban patakká zsugorodik

De a hegyek látványa elképesztő. Rengeteg szín, bármerre nézünk, csak a természet szépsége az, amit látunk, a tájba nem rondít bele semmi. Persze vannak az itteni oligarcháknak is röhejes dolgai, belebotlunk egy luxusszállodába, ami rettentő giccses, erődítményszerű építmény, műállatokkal. Röhögve fotózkodunk.

Ki ne akarna teve- és lószobrok között vakációzni?

Végül - miután egy közbenső faluban kívülről megnézünk egy egyelőre még felújítatlan kora újkori mecsetet és a kertjében álló türbéket - megérkezünk az utolsó állomásra, Ilisuba. Nyáron hemzsegnek itt az autók, hogy felvigyenek a vízeséshez, most alig sikerült találni a faluban egyet. De Vulgarnak persze sikerül. Átülünk egy Nivába és felmegyünk a vízesés alá. Épp lenyugvóban a nap, a látvány csodaszép. Víz alig jön, hiszen nem abban a szezonban vagyunk, amikor zúdulni szokott.

A környező hegyek a vízesés felől

De így is jól érezzük magunkat és várjuk a vacsorát. Útközben Vulgar alaposan kikérdez, hogy akkor pontosan milyen húsfélét eszünk mi, a sertést mondjuk ki neki legtöbbször. És igen, itt a síita iszlám ország eme hátsó udvarában addig kérdezősködik, míg egyszercsak egy családi ház melléképületének egyik szobájában találjuk magunkat. Kiderül, hogy az 5 szobából álló, teljesen dísztelen melléképület egy grúz étterem, ahol a tulaj főz. 26 manatért olyan vacsorát kapunk 3-an sertéssülttel a főszerepben, hogy alig írunk felállni. S ennek nem a finom házi vodka az oka. (Igen, a jó vodka nem ízetlen!) Az asztalon sűrű joghurt, újhagyma, paradicsom, uborka, adzsika ("grúz ajvár"), jóféle friss kenyér, sajt, savanyúságok. Azeri slágereket hallgatva zúzunk az éjszakában hazafelé lélekvesztő Ladácskánkban.

Életem egyik legfinomabb és legolcsóbb lakomája volt, mondjuk éhes is voltam...

Szerdán ismét Vulgar jön értünk, a bazárban újabb gyümölcsöket veszünk. Kedden Grúzia felé indultunk Sekiből, most Baku felé: szépséges tájon át irány Xalxal (ejtsd: hálhál), egyfajta szabadidőközpont, ahol egy vízesés bukik le egy mesterséges tóba, ami színültig van aranyhalakkal. Rengeteg kis étkezőasztal körben, de persze egy arab családon kívül csak mi vagyunk ott, holtszezonban. Végre tudunk viszont frissen facsart gránátalmalevet inni. Vulgar elképedve nézi, hogy a tegnapi kirándulás árának negyedét képesek vagyunk odaadni 2x1,5 deci piros löttyért.

A kihalt Xalxal, az egyik tavacska közepén medveszoborral

A nedű nem hazudtolja meg magát, minden kortyot hangos sóhajokkal kísérünk. Kisüt a nap, megérkezünk a régi Qabalába (ejtsd: gábálá). Időszámításunk kezdetén és röviddel utána az itt élő népek egymás után 3 várost is építettek pár kilométeren belül. Az UNESCO világörökségi helyszínt folyamatosan tárják fel, komoly régészeti munka folyik ma is, amit találtak, az pedig meglehetősen gazdag leletegyüttes. Az ásatás körbejárható, a kincsek egy modern múzeumban vannak kiállítva, ahol sajnos nem lehet fényképezni. A kilátás a hegyekre mesés.

A régi Qabala lakóépületeinek maradványai

Ezután napunk záróakkordjaként Qabalába érünk, az azeriek sícentrumába, az egyik felvonóval, a holt szezonban az egyetlen működővel felmegyünk körülnézni, és be is ülünk a felvonó tetejénél lévő étterembe enni egy sült csirkemellet. Vulgar eközben a felvonó aljánál elalszik a fűtött autóban és mikor 2 óra múlva visszaérünk hozzá, rettentő fejgörcsre panaszkodik. Útitársam egy Algoflex Fortéval segíti ki és mire Seki határába érünk, hogy 1 manatért mindhárman elfogyasszunk egy kanna teát, már mosolyog és kutya baja sincs. 

Napnyugta Qabalában

Csütörtök nem volt egy könnyű nap: nem volt hely a távolsági buszon, Vulgar hiába foglalt nekünk. Taxis cimboránk és mi is fájó szívvel búcsúzkodunk, egy egészen remek embert ismertünk meg benne, akihez érdemes majd visszatérni, nélküle biztosan nem alakult volna ilyen jól a kaukázusi kalandtúránk. Egy 60 év körüli barátja egy régi Mercedes-szel (a kevés koreai/japán autón kívül csak Ladák és Mercedesek vannak az országban), a hátsó ülésen mellettem két huszonéves fiatalemberrel vállalta, hogy bevisz Bakuba. Az út felénél meghívott teázni is, és egy durrdefektet leszámítva egész jól utaztunk. Az idő jó volt és nem azon az unalmas sík tájon mentünk át, mint idefelé a busszal, hanem Qabala és Ismayilli felé. (Ismayillitől nem messze van a legszebb azeri hegyi falu, Lahic, mely a következő azeri túrám fontos része lesz.) 4 és fél órát tartott az út, majd a bakui "Népligetben" a taxist komoly feladvány elé állítottuk: meg kellett találnia a szállodánkat. Ez a mini hotel a külvárosban volt és naivan azt hittük hogy GPS-szel, esetleg Google Maps-szel, urambocsá részletes várostérképpel nagyon könnyű lesz megtalálni. Nos, a taxisunk 3-szor is kiszállt a kollégáitól érdeklődni, s így eléggé elhúzódott - már csak a nagy délutáni dugó miatt is - az érkezésünk, de utólag azt kell mondanom, hogy ő ügyesen megoldotta. Volt, aki nem, de erről majd a következő posztban. Útitársamat akut magyarországi ügyei eléggé lefoglalták, így városnézésre már nem vállalkoztunk aznap, ez egy ilyen utazós és mérgelődős nap volt. Kényelmes időkeretünk maradt pénteken Baku környékének felfedezésére, mert úgy döntöttünk, hogy ezzel kezdünk és szombat-.vasárnap megyünk csak be a városba.

A Sekiből Qax felé vezető út...